NEWS

Cég+piac - Kameradarab

Brückner Gergely
Eddig 2,8 millió dollár tőkét kapott a globálisan is élenjáró technológiával rendelkező, intelligens kamerákat, videorendszereket értékesítő magyar cég. Extrém igényekkel is fordultak már az Intellio Kft. vezetőihez a potenciális megrendelők, azt tudakolva például, hogy felismerik-e az általuk fejlesztett videokamerák a beteg teheneket, illetve kiszúrják-e a rossz szándékú embereket a buszpályaudvaron. A 22 fős magyar cégnek a gondolatolvasás még nem sikerült, de kétségkívül élenjáró technológiákkal rendelkezik az intelligens felismerés négy eltérő felhasználási területén is (lásd külön).


Kópházi János és Prinz Adorján ügyvezetők. Duplázásra készülnek.
Fotó: Hartyányi Norbert

Bruckner Zoltán, a cégbe immár 2 millió dollárt invesztáló Primus Capital kockázatitőke-alapok vezetője szerint a társaság két lépéssel a jelenleg használt videorendszerek technológiája előtt jár. A ma leginkább bevett analóg szisztémák után az első lépés a teljesen digitális, internet alapú IP-kamera, majd egy újabb lépcső az olyan fejlett analitika, ahol már maga a kamera is elemez, illetve riaszt.

Az Intellio Kft.-t 2005 májusában - kockázatitőke-befektetők bevonásával - megalapító Princz Adorján ügyvezető már korábbi munkahelyén is kamerafejlesztéssel foglalkozott, amikor 2005-ben egy tanácsadón keresztül megkereste Bruckner Zoltánt, mert a szimpla digitálisok helyett IP-kamerákkal szeretett volna foglalkozni. Az ő ötlete volt, hogy a videorendszerek költséghatékonyabbá és intelligensebbé tehetők, ha már maga az eszköz is intelligens. így nem kell a központoknak folyamatosan több tucat kamera képét értelmezni, hatalmas szerverigény mellett, hanem a berendezés ,,mag a dönti el", küld-e egyáltalán képet. A cégalapításnál Princz és négy fejlesztőtársa 49 százalékot, míg a 300 ezer dollárral beszálló Primus Capital egyik alapja, illetve a 100 ezer dollárt befektető, külföldi üzletemberek tulajdonában álló ciprusi Maderna Holding együttesen 51 százalékot kapott.

Négy fókusszal

Az Intellio Kft. négy eltérő felhasználási területre dolgozott ki intelligens felismerő csúcstechnológiát:

KÖZLEKEDÉS. A rendszer képes felismerni a forgalommal szemben haladó járműveket, átlagsebességet tud mérni, vagy akár olyan gépjárműszámlálást végez, amelynek során elkülöníthetők a motorkerékpárok, a személygépkocsik és a teherautók.
KÉPTÁRVÉDELEM. A kamerák ,,körbejelölik" a műtárgyakat, s ha a tárgy elmozdul, riasztanak.
BEHATOLÁSVÉDELEM. A rendszer mind kül-, mind beltéri felhasználás esetén értesíti gépjármű vagy ember váratlan érkezéséről, így az esetleges behatolást nem csak passzívan rögzíti, de proaktívan figyelmeztetést is ad a veszélyről.
KISKERESKEDELMI MARKETING. A videoanalitika megszámolja az üzlet látogatóit, megkülönbözteti őket életkor és nem szerint, de akár azt is pontosan meghatározza, milyen útvonalat jár be a vásárló, hova érdemes a promóciókat elhelyezni, vagy riaszt, amikor hosszabb pénztársorok alakulnak ki.
FELVÉTEL INDUL.Az első évben az Intellio - beszállítók segítségével - saját IP-kamerát gyártott, s kidolgozta hozzá a szoftvert. Bár még akadtak gyermekbetegségek, 2006 októberében, a németországi Essenben egy biztonságtechnikai kiállításon már be lehetett mutatni a kész terméket. A megoldás nagy sikert aratott, megelőzték vele a világot. A 3-4 kisebb amerikai, izraeli specialista legfeljebb valamilyen részmegoldással rendelkezett, és a legnagyobb globális szállítók - mint a Bosch, a Sony, a Siemens, a Samsung, vagy az LG - sem tudtak hasonlót produkálni.

Bár az Intellio a kezdetektől hangsúlyozta, hogy rendszerük - a magasabb biztonság, a kisebb emberierőforrás-szükséglet okán - már öt éven belül megtérül üzletileg, eleinte mégsem tolongtak a vevők. Még N yugat-Európában is csak éledezett ez a piac, itthon pedig sehol nem ismerték a fejlett videoanalitika jelentőségét. A potenciális vevőknek rossz tapasztalataik is voltak az addig elérhető intelligens rendszerekről: egyes konkurensek mindent megígértek, csakhogy eladhassák termékeiket, aztán például olyan rendszereket értékesítettek, amelyek a reptereken a kóla-automatát is elhagyott csomagként azonosították, s rendszeresen beriasztottak.

Befektetői jövőkép

Mint minden kockázati tőkés, a Primus Capital a befektetés első percétől fogva foglalkozik a kiszállással is. Potenciális vevő lehet minden olyan biztonságtechnikai cég, amelynek még nincs kamerarendszere vagy esetleg van, de nem intelligens.
Még olyan cég is szóba jön vevőként, amelyik rendelkezik ugyan intelligens videorendszerrel, de nem kamerába építhetővel. A nagyobb társaságok szívesen hagyják másra a K+F-et, inkább időben megveszik a sikeres fejlesztőcégek első pár évét. Bruckner Zoltán elmondása szerint már az Intellióra is érkezett német, szingapúri, olasz érdeklődés, de még szeretnének a fejlesztéseken, a nagyobb piaci részesedésen dolgozni.
Hiába volt tehát a kiváló szakmai fogadtatás, az alacsony eladások miatt az Intellio vezetői úgy érezték, túlságosan is megelőzték a korukat. A fejlesztéseket mindazonáltal folytatták, sok tesztrendszert telepítettek autópályákhoz, raktárakhoz, képtárakhoz itthon és külföldön is. Azután 2007-ben szerződtették Kópházi Jánost értékesítésért és marketingért felelős ügyvezetőnek azzal, hogy immár el is kell adni a terméket. Az ő vezetésével új stratégiát alakított ki a cég: továbbra is intelligens, de nem csak csúcstechnológiájú termékeket gyártott. Olyan megoldásokat kínált, amelyek csak részben tartalmaznak intelligens kamerákat, ugyanakkor minden esetben lehetséges a későbbi, videoanalitikával való bővítés. Ezzel komoly vevőket sikerült szerezni, itthon a belügyi tárca, a máltai n agykövetség, a MÁV, a Budapesti Corvinus Egyetem, globálisan a szállítmányozó DHL, illetve az amerikai iratkezelési óriás, az Iron Mountain is ügyféllé vált.
Időközben a kezdeti invesztorok még egyszer tőkét emeltek, majd 2008-ban a Dow Jones cég egykori kaliforniai tulajdonosai, illetve egy bostoni család tettek be együttesen 550 ezer dollárt, két Primus Capital alaptól pedig újabb 1,2 millió dollár érkezett. Ezzel a Primus már önállóan is többségbe került a cégben. A munka kezdte meghozni a gyümölcsét, hiszen míg 2007-ben 300 kamerát adtak el, 2008-ban már ezret. Bruckner Zoltán szerint 2009-ben már nyereségessé válhat az üzletmenet. Az Intellio árbevételében az export dominál, a környező országokon kívül holland, német, angol, amerikai eladások is vannak. Mindenütt a helyi viszonyokat ismerő kereskedelmi partnercéggel dolgoznak.
PARTNERSZÜRÉS.Az Intellio a legnagyobb nemzetközi biztonságtechnikai szakkiállításokon (az idén például Birminghamben, Las Vegasban és Atlantában) maga mutatta be termékeit, emellett a helyi partnerek járják az országos kiállításokat. Ráadásul újabb és újabb potenciális értékesítési partnerek jelentkeznek, például a futball-világbajnokságra készülő Dél-Afrikából vagy éppen a növekvő terror-fenyegetettségű Indiából és Pakisztánból. ,,Az érdeklődőket elhívjuk Budapestre, hogy ismerjük meg egymást és bemutassuk nekik a terméket. Korábban azt gondoltuk, nekünk kell menni a partnerekhez, és sok időt, energiát, pénzt vesztettünk. A magyarországi találkozó azonban remek szűrő, ha valaki beruház az érdeklődésbe, sokkal komolyabban veszi a terméket" - számol be Princz Adorján. Érdeklődők pedig vannak, a cég zuglói központjában éppen ausztrál, dél-afrikai, amerikai, német partnerek ismerkednek a rendszerrel.

Az Intellio 2005 tavaszán közel egymillió dollárt vont be kockázati tőkealapokból, amelyben a Primus második alapja volt a meghatározó befektető. A mostani tőkebevonásban a Primus Central Europe alapok egymillió-kétszázezer dollárral vesznek részt, míg a fennmaradó ötszázötvenezer dollárt egy további amerikai befektetési alap és egy magánszemély fekteti be. A befektetés négy lépésben kerül folyósításra 2008-2009 folyamán.

« BACK